A projekt célja a magyar népi kultúra és hagyományok megőrzése, valamint továbbadása a fiatalabb generációk számára. A néptáncegyüttes célja, hogy néptánc-előadásokkal és oktatási programokkal népszerűsítse a magyar néptáncot és népzenét, valamint ösztönözze a közösségi összetartozást és identitást.

Vállalásunknak megfelelően rendszeres néptáncpróbákat tartottunk különböző korosztályok számára, kezdőktől a haladókig. A projekt időtartama alatt nagyon sok rendezvényen részt vettünk, ahol a helyi közösségek és a szélesebb közönség megismerkedhet a együttesünk repertoárjával. Részt vettünk megyei, regionális, versenyeken, ezzel is növelve az együttes hírnevét és szakmai elismertségét. 

Melyek voltak ezek: 

A 2024 év végét egy karácsonyi műsorral zártuk, ahol bemutatkozott minden csoportunk a közönség nagy örömére. 

A 2025-ös év elején a tánctanulásra, koreográfiák készítésére fektettünk nagyobb hangsúlyt, majd márciusban megszerveztük a XXI. Móra Gyermek Szóló Néptánc Találkozót, melyen a versenyző táncosaink közül többen Pántlikás és Bokrétás, valamint Különdíjas címben részesültek. 

Májusban a Pulyabál Megyei Néptánc Találkozón Ezüst és Kiemelt arany minősítést és különdíjat kaptak csoportjaink. 

Júniusban az „Örökség” Észak- Alföldi Regionális Néptánc Találkozón vettünk részt. 

Júliusban részt vettünk a Szegei Nemzetközi Néptáncfesztivál és Martin György Néptáncfesztiválon, ahol III. helyezett Nívódíjas címet ítélt nekünk a szakmai zsűri.

A projekt időszakok alatt hosszú távú célunk, hogy az Igrice Néptáncegyüttes révén megőrizzük és továbbadjuk a magyar népi kultúra értékeit, miközben erősítjük a közösségi összetartozást és identitást. A projekt sikeres megvalósítása hozzájárult a magyar népi hagyományok fennmaradásához és virágzásához a jövő generációi számára.