A Csoóri Sándor Alap támogatásával megvalósult CSSP-NEPTANC-MO-2022-0530 pályázatunk nagy segítséget nyújtott ahhoz, hogy táncosaink megfelelő szakmai oktatásban részesüljenek 2022-2023 ban is. Segítségével olyan programokat tudtunk szervezni, olyan eseményeken tudtunk részt venni, melyeken keresztül még jobban megismerhették a magyarországi és a külföldi magyarság táncait, elmélyültebb tudást és újabb élményeket kaptak a magyar néptánc kultúra világából. A projekt segítséget nyújtott a szakmai oktatói díjak támogatására, népviselet beszerzésre és varratásra, valamint az élő zenekari kíséretek biztosítására. 

A szakmai fejlődés és csapatépítés érdekében 3 tánctábor is megszervezésre került. Egy az általános iskolás és egy a középiskolás korosztály, illetve egy családi tábor, közösen szülők-gyermekek számára, ahol együtt bővíthették a néptánccal kapcsolatos tudásukat a családok tagjai.

A megszokott rendben zajló táncpróbákon sikerült a terveinknek megfelelően a dél-alföldi táncokkal foglalkozni, melyből koreográfia is készült, melyet a Pulyabál Gyermek -és Ifjúsági Néptánctalálkozón Arany minősítéssel és különdíjjal is jutalmazta a zsűri. 

Emellett a technikai tudás fejlesztése érdekében foglalkoztunk az erdélyi táncanyaggal is, kiemelkedően Mezőség (Szék) tánckultúrájával. 

#csoorisandoralap