A Csoóri Sándor Alap támogatásával megvalósult CSSP-NEPTANC-MO-2020-0188 azonosítószámú pályázatunk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy táncosaink megfelelő szakmai oktatásban részesüljenek ez idő alatt is. A jelenléti oktatás mellett online formában is igyekeztünk biztosítani számukra a szintentartást és esetleges továbbhaladást is. Mindemellett igyekeztünk olyan programokat megszervezni, illetve olyan eseményeken részt venni, amelyek segíthetik őket abban, hogy még jobban megismerhessék a magyarországi, és a külföldi magyarság táncait, elmélyültebb tudást és újabb élményeket kapjanak magyar néptánc kultúra világából. ( Pl. családi napok) Nagyon fontos számunkra, hogy folyamatosan bemutathassuk a saját városunk, régiónk által képviselt értékeket, hagyományokat is.

Végre a régóta tervezett utazásunk is megvalósulhatott; Budapesten a Fitos Dezső Társulat “Taven baxtale! Legyetek szerencsések!” című műsorát néztük meg utánpótlás csoportjaink táncosaival és szüleikkel együtt. Itt nem csak a szakmai tapasztalás, hanem a csapatépítés is fontos szerepet kaphatott. Ide két különjáratú autóbusszal mehettünk, melyhez jelen pályázat is hozzájárult.

A szakmai fejlődés és csapatépítés érdekében 2 tánctábor is megszervezésére került és a vírushelyzet enyhült annyira, hogy meg is tudtuk valósítani. Először a kis csoportunk majd a ifjúsági csoport is részt vehetett a szamoskéri Liget táborban tartott eseményen. A sok online próba után végre a táborban nemcsak művészeti vezetőink, hanem a pályázatnak köszönhetően vendégoktató / Balogh Tamás/ által is ismerkedtek gyerek csoportjaink a néptánc világával.

Szucság település látogatása, egy újabb gyűjtés sajnos nem valósult meg a vírushelyzet miatt, hiszen a külföldre való utazásokat nem tudtuk megszervezni, viszont a szucsági táncok tánctanulása ettől függetlenül sikeres volt a meglévő eredeti anyagok alapján, melynek eredményeként Vécsey-Vásárhelyi Regionális Néptánc Kamara versenyen korcsoportjukban 2. helyezést értek el táncosaink.
Összeségében elmondható, hogy a tervezett céljaink nagy része azért megvalósulhatott a pályázat segítségével.