Rendezvény helyszíne: Váci Mihály Kulturális Központ (4400 Nyíregyháza Szabadságtér 9.)

Rendezvény időpontja: 2023. október 21. 15.00 és 19.00 óra 

Rendezvény fővédnöke: Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza megyei jogú város Polgármestere

Az 40 éves Igrice Néptáncegyüttes, megalakulása (1983) óta gyűjti, ápolja és színpadra dolgozza a Kárpát-medence magyarságának zenei- és táncos örökségét. Repertoárjukban szűkebb hazájuk, – Kelet-Magyarország – táncain kívül a Dunántúl, az Alföld, a Felvidéken és Erdélyben élő magyarság tánchagyományai kelnek életre.
Alapítója, első művészeti vezetője Balázs Gusztáv 1992-ig irányította az első fecskéket. Az akkori tizenévesek táncoltak a Néptánc Antológia színpadán, a szarvasi szóló néptánc versenyeken, de Európa több országában is.
Korszakváltást hozott az együttes életében a vezető távozása után Bistey Attila felkérése, aki remek pedagógiai és szakmai hozzáértéssel 14 éven át, 2006-ig irányította és vitte sikerre az Igrice táncosait. 2007-ig egy éven át Balogh Tamás majd ezt követően Kerepesi – Keresztúry Gabriella és Kerepesi Attila vette át a szakmai munkát melyet ezt követve Fabu Bettina és Tóth Bence visz tovább napjainkban. 

Ezeket a szakmai korszakokat felölelő – az aznapi egész napos próbák után – egy délután alatt 2 teltházas egyfelvonásos előadással ünnepelte együttesünk jubileumát, melyet majd 900 néző tekintett meg összesen. Ehhez kiemelten nagy segítséget nyújtott jelet pályázat. A műsorban az egészen a kezdetektől megtalálhatóak voltak koreográfiák, amik hűen tükrözték az együttes elmúlt 40 évének munkáját. 

A műsoron összesen több mint 200 táncos 6 zenész és rengeteg segítő vett részt! 

A pályázat segítségével tudtuk kifizetni a rendezvény terembérleti díját, valamint étkezést is tudtunk biztosítani a visszatérő táncosok számára a hajnalig tartó táncmulatságban. 
Igyekszünk a jövőben is megszolgálni a közönség szeretetét, a szakma elismerését és maradéktalanul eleget tenni a minket megtisztelő közönségnek.

Rendezvény sajtóban is több helyen megjelent, mint például: https://www.nyiregyhaza.hu/post/40-eves-az-igrice-neptancegyuttes-unnepi-galamusor-a-vaci-mihaly-kulturalis-kozpontban-2023-10-24

Művészeti vezetők: Fabu Bettina – Tóth Bence

Együttesvezető: Kerepesi Attila